Hirdetés
Bemutatás
Linkgyűjtemény minden idők legfiatalabb Forma 1-es világbajnokáról Fernando Alonso Diaz-ról. Bármi vele kapcsolatosat keresel itt megtalálod!
Fernando Alonso
Született 1981. július 29-én, spanyolországi Oviedoban. Még csak 19 éves, amikor 2001-ben a Formula-1-ben debütál, és a sportág történetének 3. legfiatalabb pilótája lesz. Fiatal kora ellenére tehetsége hamar kivívja elődei tiszteletét.2002-es szezonban a Renault tesztpilótájaként mutatkozik be. 2003-ban a Hungaroringen megszerzi első futamgyőzelmét és 2005-ben minden idők legfiatalabb világbajnoka. 2006-ban megszerzi második világbajnoki címét. Ezzel végérvényesen letaszítja a hétszeres bajnok Michael Schumachert a trónról.Fernando 2007-ben átigazolt a Vodafone McLaren Mercedes istállóhoz. Csapattársaként az ifjú Lewis Hamiltont kapta. Év közben megindult a rivalizálás a két pilóta között, mely az évad végére teljesen elmérgesedett. 2008-ban visszatér a Renault-hoz, ahol egy esélytelen autóval kénytelen versenyezni két évig, de így is képes futamgyőlelemre.2010-ben eléri nagy álmát, a Ferrarihoz szerződik, és mindjárt az első versenyt nagy fölénnyel nyeri...
FernandoAlonso - Formula.hu
Alonso visszavonul
Fernando Alonso - M4 Sport
Fernando Alonso - F1Világ
Alonso hivatalos oldala
További részletek itt (tipp)Fernando Alonso (aloldal)
LEGFRISSEBB HÍREK
A Forma-1 legfrissebb hírei mellett, itt minden fontos információt és érdekességet megtalálsz az F1 pilótájáról, Fernando Alonso-ról!
Balatoni nyaralóárak: 1,2-1,8 millió Ft-m², máshol töredékért is
Tovább nyílik az olló a nyaralópiacon: a Balatonnál átlagosan 1,2-1,8 millió Ft-m² a jellemző, míg a Tisza-tónál 350-500 ezer Ft-m²-ért is találni ingatlant. A... Nyaralóárak 2026-ban: Balaton 1,2-1,8 millió, Tisza-tó 350-500 ezerBUX: 1,45%-os emelkedés, az OTP húzta a zárást keddenSpenót tavasszal: 5+1 gyors recept, ami túlmutat a főzelékenBMW: bemutatták az új, tisztán elektromos 3-ast, ilyen lett a formaHova utazzunk húsvétkor? 10 hazai csodahely a hosszú hétvégére!Google Pixel 10a: új középkategóriás mobil letisztult dizájnnalGruber Zsombor: a Braga már az első félidőben eldöntötte a meccsetVisváder Patrik rákérdezett Tomira a Séfek séfében: "Ő kicsoda?"2026-os választás: mit jelenthet az állami IT-központosítás mintázata?Margot Robbie és Samara Weaving együtt pózolt Los Angelesben7 milliárd forintos tejtámogatás: literenkénti kiegészítés a termelőknekMeryl Streep három lánya együtt az Oscar után: ritka közös fotó

2003 - Magyar Nagydíj - Alonso első F1 győzelme
"Sokszor mondtam már ebben a szezonban, hogy ez életem legszebb napja. Az autó tökéletes volt, a stratégia szintén, és egy kiegyensúlyozott versenyt futottam..."
Sportime
Telesport
Videóban összefoglalva 2003 - Magyar Nagydíj - Alonso első F1 győzelme (aloldal)